Tízmillióba került az „Auchan Hungarikum”

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Auchan, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók magyar árut vásárolnak.

tt
2012. 08. 22. 12:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GVH az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismertette: az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2010. augusztus 6. és 12. között nyomtatott és internetes reklámkiadványában, illetve egyéb hirdetéseiben egyes termékeit magyar népi motívummal, piros és zöld színekkel, valamint „Auchan Hungarikum” felirattal népszerűsítette.
A versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás a jelölésekkel azt a látszatot keltette a fogyasztókban, hogy magyar terméket vásárolnak.

A magyar termék fogalmát a döntés időpontjában nem határozta meg jogszabály, de az érdemi döntés meghozatalához nem volt szükség a „magyar termék” fogalom elemeinek pontos meghatározására – közölte a versenyhivatal. A GVH a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008-as törvény alapján járt el. A jogszabály szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely olyan információt tartalmaz az áru származási helyére, eredetére vonatkozóan, ami alkalmas a fogyasztók befolyásolására.

A Lánchíd rádió anyagát a magyar termékekkel kapcsolatban itt hallgathatja meg.

Érezhetően nő a hazai termékek iránti kereslet – mondta Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára február elején.

A magyar termék fogalma hétköznapi értelmezésben a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével, Magyarországon előállított termékeket jelöl – szögezte le közleményében a GVH.

A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó az Auchan hirdetéseit látva az indás-tulipános virágmotívum, a nemzeti színek és a hungarikum kifejezés alapján magyar termékre asszociál. Az Auchan viszont a reklámozott termékek jelentős részénél nem bizonyította azok magyarságát. Ezért állapították meg, hogy az Auchan a fogyasztókkal szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, és kötelezték a vállalkozást 10 millió forint bírság megfizetésére – tájékoztatott a versenyhivatal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.