Vadászati nagyhatalommá válhatunk

A vadgazdálkodási szervezetek és a hivatásos vadászok javaslatai, észrevételei alapján végzik majd el a vadászati törvény kodifikációját – közölte Semjén Zsolt.

PR
2012. 08. 18. 13:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ünnepi köszöntőjében célként jelölte meg, hogy Magyarország ismét vadászati nagyhatalommá váljon. A miniszterelnök-helyettes hangoztatta: ennek jegyében bontották le az indokolatlan, bürokratikus terheket, amelyek az 1950-es évek végétől a magyar vadásztársadalmat sújtották. Az eddigi intézkedések közül kiemelte a fegyvertörvény módosítását és a hozzá kapcsolódó rendeletet, amely – mint rámutatott – „végre véget vet a vadászok évtizedes vegzálásának”.

A tiltott vadászatot és halászatot a hatályos törvények szabálysértésként szankcionálják, de lopás, illetve állatkínzás miatt akár börtönbüntetésre is ítélhetik az elkövetőket; a büntető törvénykönyv módosításával az orvvadászat már önálló bűncselekményi kategória lenne, így alapesetben akár három év börtönbüntetés is kiszabható lesz.

A vadász- és sportlőfegyvereket nem kell időközönként vizsgálatra bemutatni – egyebek mellett ezt tartalmazza annak a kormányrendeletnek a tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

Semjén fontos feladatként jelölte meg az új vadászati törvény megalkotását. Hozzátette: a törvényjavaslatot az erdészetekkel, a gazdákkal, a természetvédőkkel történő egyeztetés után nyújtják majd be az Országgyűlésnek. A miniszterelnök-helyettes bejelentette: 2014-ben elkészül a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei országos magyar vadászati múzeum a hatvani Grassalkovich-kastélyban. Az épület felújítását is magában foglaló projekthez a kormány több mint hárommilliárd forintos támogatást nyújt. A múzeum áttekintést ad a Kárpát-medence vadászati hagyományairól, kultúrájáról, értékeiről.

Az egész napos program a Hubertus-misével kezdődött, amelyen a soproni vadászkürtösök működtek közre, majd az új vadászok ünnepélyes fogadalomtétele következett. A rendezvényt vadászkutya-bemutató, főzőverseny és kulturális műsor is színesítette. Az országos vadásznapon részt vett Pintér Sándor belügyminiszter is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.