A forintadósok jól járnak a kamatvágással

Olcsóbbá válik a jegybanki alapkamat csökkenése miatt a forintkölcsönök törlesztése, az irányadó ráta változása ugyanis a hitelkamatok mérséklődését vonja maga után.

NT
2012. 09. 28. 2:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez nemcsak a hitelfelvétel előtt álló ügyfelek számára lehet kedvező, hanem azok számára is, akiknek már van forintkölcsönük. Ők a következő kamatfordulójuknál szembesülhetnek a csökkentés kedvező hatásaival. A forinthitelek árának nagyobb zuhanására ugyanakkor egyelőre még nem számíthatnak az adósok – írja a Magyar Nemzet.

 

Ennek oka, hogy egy éve még a jelenleginél is alacsonyabb szinten állt a jegybanki ráta. A lapunknak nyilatkozó szakemberek ugyanakkor hangsúlyozták, úgy tűnik, most egy olyan kamatcsökkentési periódust indított a jegybank, amely a későbbiekben mindenképp kedvező hatással lesz a forinthitelesekre – tér ki rá a lap.

Szakértők szerint kamatcsökkentési ciklus előtt megéri kicsit hosszabb időre lekötni a pénzeket, hogy az minél tovább kamatozzon a jelenleg érvényes magas ráta mellett, a hiteleket viszont éppen ellenkezőleg, rövid kamatperiódus mellett kell felvenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.