A Volkswagen cáfolta a sajtóhíreket

A Volkswagen cáfolja azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint csökkentené termelését.

LM
2012. 09. 02. 19:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A felvázolt forgatókönyv spekuláción alapul és nem igaz” – így kommentálta hírügynökségek érdeklődésére a német Volkswagen autógyárcsoport egyik szóvivője az Automobilwoche című szaklap tudósítását, amely szerint a Volkswagen ősszel körülbelül 10 százalékkal csökkentené a termelését. A szóvivő azt mondta, hogy a csoport továbbra is eredményesen működik, habár a helyzet egyes térségekben „feszült”, és a következő hónapok „jelentősen nehezebbek lesznek”.

Vasárnap a Reuters hírügynökség is arról írt, hogy „az európai tömegautó-gyártók felgyűrt ingujjal térnek vissza szabadságukról, készen arra, hogy üzemeket zárjanak be és embereket bocsássanak el megkésett igyekezetükben a költségek csökkentésére”, mert erre szorítja őket az Európában szűkülő piac.

Az Opeltől, a Fiattól vagy a Peugeot-Citroentől eltérően a Volkswagen egyelőre jól viselte a keresletcsökkenést: a kiszállítás éves összehasonlításban 5,9 százalékos első héthavi nyugat-európai visszaesését ellensúlyozta a több szállítás Ázsiába, Észak-Amerikába és Oroszországba. Így a Volkswagen az első hét hónapban 5,19 millió autót adott át világszerte, 9,1 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt.

Magyarországon a Volkswagen csoport a hozzá tartozó Audi márka győri gyára révén van jelen a termelésben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.