Csapdahelyzetet számol föl a kormány

A fiatalokat érintő csapdahelyzetet számol fel a kormány azzal, hogy elindította az Első munkahely garancia című programot.

KA
2012. 09. 14. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés magába foglalja a munkaerő-piaci szolgáltatás mellett a bérköltség-támogatást és a munkába járáshoz szükséges utazási költség nagyarányú megtérítését is. Visszatérő probléma – írta a kormánypárti politikus –, hogy a fiatalokat gyakorlati munkatapasztalat hiányában nem alkalmazzák.

Véleménye szerint ennek a csapdahelyzetnek a felszámolásához is hozzájárult a kormány akkor, amikor elindította ezt a projektet. A Fidelitas azt várja a kabinettől, hogy további lépéseket tegyen a fiatalok esélyeinek növelése érdekében, és jövőre is teremtse meg a feltételeit annak, hogy elindulhasson az Első munkahely garancia nevű program.

A szeptember 1-jével indult Első munkahely garancia program eddig 3020 pályakezdőnek biztosított munkalehetőséget országszerte, a hárommilliárd forintos keret összesen várhatóan mintegy 4300 fiatal elhelyezkedését segíti – mondta szerdán Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Csaknem 900 munkáltató kért bérköltség-támogatást az Első munkahely garancia című program révén – közölte szeptember 2-án a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az Első munkahely garancia programra 3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) központi keretéből, a munkáltatók november 30-áig jelentkezhetnek, míg a foglalkoztatás támogatására 2012. szeptember 1-jétől december 31-éig van lehetőség.

A pályakezdőknél az első munkahely megtalálása mindig a legnehezebb feladat, és a szeptemberben induló program sok fiatalt segíthet át a kezdeti nehézségen – mondta korábban Erdős Norbert kormánymegbízott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.