Derűlátók a kis- és középvállalkozók

A kutatásban megkérdezett cégek fele soha nem fontolta meg azt, hogy uniós pályázaton induljon.

TK
2012. 09. 26. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mintában szereplő cégek fele soha nem fontolta meg azt, hogy uniós pályázaton induljon. Mindössze 15 százalékuk pályázott, viszont 90 százalékban nyertek is – tette hozzá az ügyvezető igazgató. A nem indulók a bonyolult adminisztrációra hivatkoztak, míg a nyertesek a kötelező minimális önerő nagyságát kifogásolták a kutatás szerint.

Ihász Csilla, a bank divízióvezetője elmondta, az önerővel és az uniós támogatás elhúzódó kifizetésével kapcsolatos nehézségek áthidalására az UniCredit konstrukciót dolgozott ki: megelőlegezi az uniós támogatást és az önerőhöz is nyújt hitelt.

Az exportképesség már önmagában értéke a cégnek

A cégek beruházást tervező kétharmadának 41 százaléka tárgyi eszközt vásárolna, 30 százalékuk ingatlanbővítéssel, 16 százalékuk járművásárlással, 14 százalékuk pedig informatikai fejlesztéssel kalkulál. Az eseményen közölték, az év végére elkészül az a kutatás, amely az exportáló magyar többségi tulajdonú kkv-k jellemzőit veszi számba.

Az exportképesség már önmagában értéke a cégnek – mondta Czakó Erzsébet, a Corvinus Egyetem docense. Az UniCredit által támogatott kutatás kiterjed az ilyen cégek pénzügyi eredményességének a vizsgálatára is.

Az mno.hu korábban megírta, hogy a vállalkozók a bürokrácia csökkentését, a növekedés beindítását kérték a kormánytól a VOSZ júliusi, budapesti kibővített elnökségi ülésén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.