Egyre stabilabb Kína gazdasága

Kína gazdasága stabilizálódik, az idei növekedés 7,5-8 százalék között lesz – közölte vasárnap a kínai kormány fejlesztési kutatóintézetének vezetője egy pekingi gazdasági fórumon.

WA
2012. 09. 02. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy másik kínai szakértő, a kínai kormány nemzetközi gazdasági kutatóintézetének vezetője azt mondta a fórumon, hogy miközben az exportpiacok helyzete az utóbbi időben romlott, főleg az euróövezet válsága miatt, most adókönnyítésekkel kellene támogatni a kínai vállalatok versenyképességét a hazai piacon is.

A fejlett nyugati országok elsősorban a hazai piac bővítését várják a kínai gazdasági kormányzattól a világgazdaság feljavítása érdekében. Kína gazdasági növekedése tíz év után először tavaly volt évi 10 százaléknál lassúbb, 9,2 százalékos ütemmel a 2010-es, 10,4 százalékos többlet után. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenleg 8 százalékos GDP-növekedést jósol Kínának erre az évre és 8,5 százalékost jövőre. A kínai statisztikai hivatal szerint az ország gazdasági növekedése éves összehasonlításban 7,6 százalékosra lassult a második negyedévben az első negyedévi 8,1 százalékról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.