Élénkítenék a gazdaságot

A lassuló kínai gazdaságot részben infrastrukturális befektetésekkel kívánja élénkíteni az ázsiai ország kormánya.

WA
2012. 09. 07. 7:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennek részeként a kínai hatóságok 30 új beruházásnak adtak zöld jelzést a hét elején jóváhagyott 25 vasútfejlesztési terv mellett – számolt be a China Securities Journal. A pénteki lapjelentés szerint ezzel a héten elfogadott beruházások értéke ezer milliárd jen, azaz csaknem 157 milliárd dollár. A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) egyebek között 13 új gyorsforgalmi út építését és több repülőtéri kifutópálya létrehozását engedélyezte. A Bank of America-Merrill Lynch egyik elemzője szerint a tervek gazdaságélénkítőek, de hatásuk még nem mutatkozik majd a harmadik negyedévi GDP-adatokban.

Kína gazdasági növekedése tíz év után először tavaly volt 10 százaléknál lassúbb, 9,2 százalékos ütemmel a 2010-es 10,4 százalékot követően. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenleg 8 százalékos GDP-növekedést jósol Kínának erre az évre és 8,5 százalékosat jövőre. A kínai statisztikai hivatal szerint az ország gazdasági növekedése éves összehasonlításban 7,6 százalékra lassult a második negyedévben az első negyedévi 8,1 százalékról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.