Emberek ezreit akarják bevonni a programba

A kormányzati szándékkal összhangban kétéves, országos okos mérési kísérleti projekt indítására készül a Mavir Zrt.

NT
2012. 09. 05. 4:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Világgazdaság információi szerint jövőre 10 ezer áram- és 9 ezer háztartásigáz-felhasználót vonnának be az okos mérési pilot projektbe, a résztvevők körét 2014-ben 100 ezer áram- és 90 ezer gázfelhasználó ügyfélre bővítenék. A program 38 millió euróba, azaz körülbelül 10 milliárd forintba kerülne.

Az okos mérési rendszereket az Európai Unió 2020-ra szeretné bevezetni a fogyasztók legalább 80 százalékánál azokban az országokban, ahol a kísérleti projektek tapasztalatai alapján gazdaságosnak ígérkezik.

A rendszer célja, hogy az intelligens mérőkkel felszerelt háztartásokban folyamatosan, pontosan és úgy lehessen mérni az áram, a gáz (illetve a víz és a távhő) felhasználását, hogy a felhasználók – megismerve saját fogyasztási szokásaikat – végső soron csökkenthessék energiaszámláikat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.