Ismét megbénulhat az élet Görögországban

Szerdán ismét megbénulhat az élet Görögországban, miután huszonnégy órás általános sztrájkot hirdettek a szakszervezetek.

NT
2012. 09. 25. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén ez már a harmadik általános sztrájk lesz a kormány megszorító intézkedései miatt, és az első nagy megmozdulás azóta, hogy júniusban megkezdte a kormányzást Antonisz Szamarasz miniszterelnök hárompárti koalíciója.

Ezrek az utcán

Szeptember 8-án Theszaloníkiben a fő szakszervezeti tömörülések és a baloldali ellenzék szervezésében mintegy 12 ezer ember vonult utcára, az új iskolaév kezdete előtt közvetlenül pedig egynapos sztrájkba kezdtek a görög népiskolai tanítók.

Az új kabinet az előző kormány által bejelentett takarékossági programon túl még 11,5 milliárd eurót tervez megspórolni a nemzetközi hitelezők kérésére, és így hozzájuthat a következő, 31 milliárd eurós hitelrészlethez.

A tiltakozó megmozdulást meghirdető két érdekvédelmi szövetség, a magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete, a GSEE, valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség mintegy 2,5 millió munkavállalót képvisel, ez a görög foglalkoztatottak mintegy fele.

Durva javaslatok

A nemzetközi hitelezők, az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap több javaslatot is tett a mediterrán államnak. Ezek alapján 65-ről 67 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt, és az athéni munkaügyi minisztériumból kiszivárgó hírek szerint szóba került a korábban már emlegetett hatnapos munkahét bevezetése is.

Az országban eközben rekordszintre, 23,6 százalékra nőtt a munkanélküliség a második negyedévben az első negyedévi 22,6 és az egy évvel korábbi 16,3 százalékról az Elsztat, a görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.