Javaslatcsomagot készített a kormánynak az MSZOSZ

Pataky Péter szerint várható, hogy a kollektív szerződések megváltoztatásával kapcsolatos munkáltatói javaslatok ősszel kerülnek majd elő nagyobb számban.

TK
2012. 09. 04. 20:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pataky Péter elmondta: az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos tapasztalatok alapján az MSZOSZ mintegy húsz pontból álló javaslatcsomagot készített.

Az MSZOSZ által a leghangsúlyosabbnak tartott gondok közül az elnök kiemelte: a jogszabály a köztulajdonban álló társaságoknál tiltja a törvénytől való eltérést helyi kollektív megállapodásokkal. Ez szerintük hátrányos a munkavállalók jövedelmét tekintve, a munkaszervezésben pedig problémákat okoz még a munkáltatóknak is. Az MSZOSZ ezért a konzultációs fórumon megismételte korábbi álláspontját: gondolja végig a kormányzat a lehetséges változtatásokat.

A kereseteknek az új Munka törvénykönyve miatti csökkenésével kapcsolatban Pataky Péter elmondta: a konzultációs fórumon az MSZOSZ ismertette azokat az eseteket, amelyeknél ezt tapasztalták. A szakszervezet elnöke szerint a magántulajdonban lévő társaságoknál ugyanakkor ez még alig jelent meg. A kollektív szerződések többnyire még megvannak, bár munkáltatói oldalról megfigyelhető a készülődés a megállapodások módosítására – fogalmazott.

Pataky Péter szerint várható, hogy a kollektív szerződések megváltoztatásával kapcsolatos munkáltatói javaslatok ősszel kerülnek majd elő nagyobb számban. Az MSZOSZ kiemelt szakszervezeti feladatnak tartja a megállapodások megvédését. Ugyanakkor elmondta azt is: ismernek olyan eseteket is, ahol a munkavállalók számára megfelelő kollektív szerződést kötöttek újra.

A fórumon megállapodtak abban, hogy minden résztvevő szervezet delegálhat szakértőt, és a szakértői bizottság elkezdi feldolgozni az összegyűlt tapasztalatokat – közölte Pataky Péter.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.