Kétszázmillióból javul a vízminőség

Kétszázmillió forintos beruházással ivóvízminőség-javító program kezdődik a Tolna megyei Medinán európai uniós forrásból, a Honvédelmi Minisztérium (HM) támogatásával.

WA
2012. 09. 13. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vén Attila (Fidesz–KDNP) tájékoztatása szerint az ez év őszén induló, 2014. májusig befejeződő programhoz 182 millió forint uniós támogatást nyert el a település önkormányzata. A 800 lakosú községben jelenleg az ivóvíz ammónia- és metángáztartalma meghaladja az előírt határértékeket, a községhez tartozó, száz lakosú Medina-Szőlőhegyen pedig nincs vízvezeték-hálózat – tette hozzá.

A projekt keretében biológiai víztisztító berendezést helyeznek üzembe Medinán, a szőlőhegyi külterületen pedig gerincvezetéket építenek egy már meglévő, egészséges ivóvizet adó kút és a gazdaságosan ráköthető területek között. A beruházáshoz 18 millió forint önerő szükséges, amelyet a HM támogatásából fedeznek – mondta a polgármester.

A HM egy 2011-ben kötött megállapodás szerint négy éven át összesen százmillió, éves bontásban 25 millió forint támogatást nyújt infrastrukturális fejlesztésekre Medinának, ahol a közeljövőben kezdődik meg a NATO-követelményeknek megfelelő 3D-s radarállomás építése.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.