Kiemelt beruházás lesz a vasútvonal fejlesztése

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lesz a Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár–Kaposvár– Gyékényes-, valamint a Kaposvár–Fonyód-vasútvonal fejlesztése – jelentette be Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere és Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, fideszes országgyűlési képviselő kedden a Városházán sajtótájékoztatón.

NT
2012. 09. 18. 20:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szita Károly egy hosszabb fejlesztési folyamat első állomásának nevezte a kormány döntését. Az erről szóló jogszabály előkészítésére a kormány felkérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot – mondta, hozzátéve: ez a döntés lehetőséget ad arra, hogy elkészüljön a megvalósíthatósági tanulmány és a felújítási tervek, és az Európai Unió következő, 2014-től kezdődő új költségvetési ciklusában – várhatóan 2015-ben – elkezdődhet a vasútvonal fejlesztése.

„Több mint egy évtizede vártunk erre a lépésre” – hangsúlyozta a polgármester, aki szerint „az elmúlt tíz évben regnáló kormányok semmit sem tettek az ügy érdekében”. A Budapest–Gyékényes-vasútvonalon zajló közlekedés a 19. század végi állapotokat tükrözi – fogalmazott.

Kaposvár polgármestere elmondta: kezdeményezték azt is, hogy a Kaposvárról az M7-es autópályához vezető, településeket elkerülő M67-es gyorsforgalmi út megépítése is kerüljön be a kiemelt fejlesztések közé, s hozzátette: ennek jó esélyét látják.

Gelencsér Attila az érintett vasútvonalak fejlesztésének és az M67-es út megépítésének késlekedését az előző kormányzatnak rótta fel, mondván, nem hívták le időben az uniós forrásokat. Kormányváltáskor – 2010-ben – mindössze 6 százalékon állt az uniós források kifizetése – közölte, hozzátéve: ez az elmúlt két év alatt mára 28 százalékra növekedett.

Az immár kiemelt besorolású vasút- és közútfejlesztésekről szólva azt mondta: ennek köszönhetően megszűnik a megye és Kaposvár elzártsága, Somogy vonzó befektetési tereppé válhat, ami a jövedelemtermelő-képesség növekedését, gazdaságfejlesztést és ennek révén új munkahelyeket jelent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.