Komoly fennakadásokat okozhat a sztrájk

Ismét sztrájkolnak a Lufthansa légikisérői, az akciót három repülőtérre terjesztették ki. Budapesten két járatot kellett törölni.

NT
2012. 09. 04. 6:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A berlini Tegel repülőtéren kedd reggel 5-től 13 óráig tart majd a munkabeszüntetés, Frankfurtban pedig – Európa harmadik legnagyobb légikikötőjében – reggel 6-tól 14 óráig.

Mindez várhatóan komoly fennakadásokat okoz majd a két repülőtér forgalmában. Múlt pénteken már volt egy első, hasonló akció, akkor csak Frankfurtban, de ez is több száz járat törlését okozta. Most pedig az UFO úgy döntött, hogy a munkabeszüntetést kiterjeszti a két berlini repülőtér egyikére, a Tegelre is. A Lufthansa mintegy 18 ezer légiutas-kísérőt foglalkoztat és az UFO saját közlése szerint kétharmadukat tömöríti.

A sztrájkok mögött a munkabérrel kapcsolatos viták állnak. Az Ufo 5 százalékos béremelést, egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a vezetés nem fog kiszervezni feladatokat, illetve nem alkalmaz a továbbiakban kölcsönzött munkaerőt. A Lufthansa három évre 3,5 százalékos béremelést ajánl. Az UFO egyelőre nem számíthat a Vereinigung Cockpit (VC), a pilótákat tömörítő szakszervezet támogatására.

Két járatot érint Budapesten

Két frankfurti járatot töröltek a Lufthansa légikísérőinek sztrájkja miatt Budapesten – közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója. Eddig két délelőtti frankfurti járatot töröltek – mondta Hardy Mihály. A Budapest Airport honlapján lévő tájékoztatás szerint 9.35-kor és 11 órakor indult volna repülő Frankfurtba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.