Kovács: Az IMF-nek lehetnek elvárásai

A valutaalap nem köti diktátumokhoz a hitel folyósítását, hanem a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el – mondta a Költségvetési Tanács elnöke.

BL
2012. 09. 25. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Árpád tudomása szerint az IMF 2,5 százalékos kamattal ad hitelt, és ez 4 százalékponttal alacsonyabb a piaci kamatnál; ez az előny jelenik meg Magyarország oldalán, ha megköti a hitelszerződést. Miután az IMF „áll jót” helyettünk a neki kölcsönzőknél, cserébe lehetnek elvárásai – mondta.

A KT elnöke beszélt arról is, hogy a parlament tovább nyitotta a testület véleményformálási jogát a mindenkori állami költségvetéssel kapcsolatban, továbbá törvény mondja ki: a tanács használhatja az MNB és az ÁSZ infrastruktúráját tudományos igényű elemzésekhez.

A jövő évi költségvetés sarokszámainak korai elfogadásáról azt mondta: a világ annyira gyorsan változik, hogy fél évvel korábban nem láthatók az újabb követelmények. Ismert, a parlament költségvetési bizottságának javaslata megteremtette annak lehetőségét, hogy ha az IMF–EU-megállapodás szükségessé tenné, a kormány a büdzsé már elfogadott főösszegeinek, illetve az egyenleg mértékének módosítását is javasolhassa.

Sikertörténet?

A Nemzetközi Valutaalap szakértői sikersztorinak nevezték a 2008–09-es globális pénzügyi válság közép- és kelet-európai kezelési módját . Gyurcsány Ferenc kormánya, majd bukását követően a Bajnai Gordon vezette kabinet kíméletlenül hajtotta végre a valutaalap diktátumait. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a múlt héten jelentette be, hogy azt kezdeményezi, az általa vezetett gazdasági bizottság vizsgálja meg a négy évvel ezelőtti IMF-megállapodás körülményeit

A kormány hajlandó lenne megfontolni, hogy felső határt vezessenek be az egy főnek havonta kifizethető szociális támogatások esetében – írja a keddi Magyar Nemzet. Úgy tudni, ilyen javaslat is felvetődött azon a múlt heti kormányülésen, amelyen a Nemzetközi Valutaalapnak írt válaszlevélről kaptak tájékoztatást a kabinet tagjai. Giró-Szász András kormányszóvivő pedig arról számolt be, hogy jelenleg is zajlik annak felmérése, hogy a közszféra egyes területeinek feladatai milyen létszámmal végezhetők.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Varga Mihály utalt arra, hogy az IMF-fel komoly vita bontakozott ki a bankrendszerrel kapcsolatban, mindemellett novemberre megszülethet a megállapodás a védőhálóról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.