Lassuló növekedés Kínában

Az elemzői várakozásoknak megfelelően kissé növekedett a fogyasztói árindex (CPI) augusztusban Kínában.

WL
2012. 09. 09. 7:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Júliushoz képest átlagosan 0,6 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak, elemzők 0,5 százalékra számítottak.
Az emelkedést jelentős részben az élelmiszerárak megugrása okozta: tavaly augusztushoz képest 3,4 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért, míg júliusban csak 2,4 százalékkal.

A termelői árak viszont ismét csökkentek augusztusban, mégpedig 3,5 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Júliusban 2,9 százalékkal voltak alacsonyabbak a termelői árak: immár a hatodik egymást követő hónapban csökkentek, ami rosszul jön a vállalati nyereségek szempontjából nézve.

A befektetők széles körű várakozásai szerint a kínai jegybank tovább enyhíti pénzügypolitikáját, miután június óta kétszer is csökkentette irányadó kamatlábait, valamint háromszor vitte lejjebb tavaly november óta a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját.

Kína gazdasági növekedése hat negyedéve folyamatosan lassul, és elemzők e trend folytatódására számítanak a hetedikben, azaz az idei év harmadik negyedévében is. A második negyedévben csak 7,6 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék, ami több mint három éve a leggyengébb adat. A legfrissebb adatok arra utalnak, hogy az idei év egészében 8 százalék alá eshet a gazdasági növekedés mértéke, ami rekordalacsony 1999 óta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.