Megállapodást kötött a Stratosz és a Liga

A Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz), valamint a LIGA Szakszervezetek vezetői együttműködési megállapodást írtak alá.

PR
2012. 09. 10. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sárközi György, a Stratosz elnöke a munkaadói és munkavállalói törekvések esélyegyenlőségét emelte ki, és megemlítette, hogy a stratégiai cégeknél, továbbá a közszolgáltatóknál magas a LIGA-tagok aránya a munkavállalók körében.

Gaskó István emlékeztetett rá, hogy az elmúlt két évben a társadalmi szervezetek háttérbe szorultak, de a LIGA kezdeményezte, hogy kapjanak a súlyuknak megfelelő szerepet, hozzátéve, hogy azok jelentőségét Orbán Viktor miniszterelnök is elismeri.

A mostani megállapodás gyakorlati jelentősége egyebek mellett az, hogy a LIGA bejuthat a munkahelyekre, és ott a felmerülő konfliktusok tompítására szakértőket biztosít – mondta a szakszervezeti vezető.

Orbán ott lesz a LIGA ülésén

A kormányfő sajtófőnökének közlése szerint Orbán Viktor miniszterelnök kedden ellátogat a LIGA Szakszervezetek székházába, részt vesz a LIGA elnökségi ülésén, majd Gaskó Istvánnal közös sajtótájékoztatót tart.

A kormányfő júliusi konzultációsorozata keretében a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről tárgyalt Gaskó Istvánnal és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével. Orbán akkor kijelentette: a kormány nyitott a béremelések ügyében, de határozott álláspontja, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.