Monetáris lazítást hajt végre a jegybank

Eszközvásárlási programja kiterjesztésével monetáris lazítást jelentett be szerdán a japán jegybank.

NT
2012. 09. 19. 8:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A japán monetáris tanács 70 ezerről 80 ezer milliárd jenre növelte a jegybank eszközvásárlási keretét. Emellett hat hónappal, 2013 decemberéig meghosszabbította a programot. A jegybanki alapkamat a várakozásoknak megfelelően nem változott, azt továbbra is a 0 és 0,1 százalék közötti sávban tartotta a testület.

Mivel az alapkamatot már nem tudja csökkenteni, jelenleg az eszközvásárlási program a jegybank legfőbb gazdaságélénkítő eszköze. A program keretén belül a jegybank államkötvényeket és vállalati papírokat, illetve kisebb mértékben kockázatosabb eszközöket is vásárol. A szerdai határozat értelmében a tízezer milliárd jenes keretbővítés egyik feléből államkötvényeket, a másik ötezer milliárdból rövid lejáratú kincstárjegyeket fog venni a jegybank.

A bejelentés hatására Ázsia-szerte emelkedtek a tőzsdeindexek, míg a jen árfolyama csökkenésbe kezdett. A Nikkei index négy hónapos csúcson zárt szerdán. Azumi Dzsun pénzügyminiszter üdvözölte „a vártnál komolyabb” lépést, a japán gazdaság lassulásának fényében időszerűnek nevezve azt. Várakozása szerint a döntésnek „rendkívül pozitív hatása” lesz a japán gazdaságra, illetve a jen makacsul erős árfolyamára is.

A japán lépésre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, valamint az Európai Központi Bank korábbi gazdaságélénkítő lépéseit, illetve a szigetország gazdasági növekedésének megtorpanását követően került sor.

Az exportfüggő japán gazdaság növekedési kilátásait a közelmúltban megerősödött jen, a külső kereslet mérséklődése, valamint az utóbbi napokban a Tokió és Peking közötti szigetvitával kapcsolatos tüntetések miatti kínai gyárbezárások is rontják. A Reuters által a múlt héten megkérdezett elemzők szerint az év hátralévő részében stagnálni fog a szigetország gazdasága.

A tokiói jegybak legutóbb április végén döntött gazdaságélénkítő lépésekről, akkor ötezer milliárd jennel növelte eszközvásárlási programját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.