Nyakunkon a spekuláció

A kis boltokban már csaknem húsz százalékkal többet kell fizetni a pékárukért. A sütödéknek ugyanakkor a nagy üzletláncokkal még meg kell egyezniük – írja a Magyar Nemzet.

LM
2012. 09. 12. 2:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, sikerül a kereskedőkkel megegyezni a pékáruk árának emeléséről. A piac felét a kezükben tartó kis boltoknak már szeptember elsejétől mintegy ötödével drágábban szállítjuk termékeinket – mondta el a Magyar Nemzetnek a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József kifejtette, megrendelőik egy másik nagy csoportjával szeptember 17-i áremelésben egyeztek meg, az országos üzletláncokkal pedig október elsejéig szeretnék elfogadtatni a drágulást. Ugyanakkor még be sem fejezték a kereskedőkkel a tárgyalásokat, a malmok máris újabb tízszázalékos lisztáremelést jeleztek. A pékek által érvényesített áremelés persze nem jelenti azt, hogy ugyanennyivel emelkednek a fogyasztói árak, hiszen a kereskedők maguk döntik el, mennyit hárítanak át a vevőkre.

További részletek a Magyar Nemzet szerdai számában

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.