Óriási lépést tett hazánk legnagyobb geotermikus beruházása

Befejezték a Magyarország és a térség legnagyobb geotermikus beruházásához, a Miskolci Geotermikus projekthez kapcsolódó öt kút fúrási munkálatait.

LM
2012. 09. 11. 15:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Miskolcot és a város agglomerációs körzetét geotermikus hővel ellátó Miskolci Geotermikus projekt beruházásának egyik leglényegesebb szakaszát zárta le a PannErgy azzal, hogy a korábban meghatározott, a megfelelő hőellátást szolgáló öt kút fúrási munkálatait sikeresen befejezte – áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy a sikeres fúrási munkálatokkal párhuzamosan a kutak termeltetése és tesztjei is befejeződtek. A 2010-ben elindított, csaknem 22-24 millió eurós beruházás eredményeként Miskolc mellett 2013-tól Mályi és Kistokaj is bekapcsolódhat a geotermikus hő hasznosításába.

Első kör

A Miskolchoz közeli két község térségében feltárt geotermikus forrásnak köszönhetően a borsodi megyeszékhely Magyarországon az elsők között juthat olcsó, környezetkímélő energiához. A korábbi közlés szerint első körben az avasi lakótelepen mintegy 10 és fél ezer panellakás és 200 kereskedelmi létesítmény, illetve egyéb intézmény csatlakozhat a geotermikus hővel felfűtött távfűtési rendszerhez, s így a korábbiakhoz képest olcsóbb lesz számukra a meleg víz és a távhő.

A másodlagos fűtőenergiát Mályi és Kistokaj, illetve térsége ingatlanjainak, létesítményeinek fűtéséhez használhatják, miként ipari és mezőgazdasági célokra is. Kistokajnál még tavaly szeptemberben kezdték meg a kútfúrást.

Terjeszkedés és természetvédelem

A kutak fúrása, illetve a hővezeték és az ahhoz kapcsolódó műszaki egységek kiépítése mellett a PannErgy tovább keresi a lehetőségét az olcsó és környezetbarát geotermikus hő másodlagos felhasználásának, a Geo-Wendung Zrt.-vel már megkezdődött a rendszer bővítésének tervezése – áll a tájékoztatóban, amelyben az is olvasható, hogy a geotermikus energiatermelés 150-ed részére csökkenti a földgázalapú termelés üvegházhatást okozó gázainak kibocsátását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.