Portugália elvesztette uralmát az államháztartás fölött

Portugália első félévi államháztartási hiánya 6,7-7,1 százalék volt a GDP-hez mérten, aminek alapján gyakorlatilag lehetetlen a 4,5 százalékos idei deficitvállalást teljesíteni újabb megszorítások nélkül.

BuL
2012. 09. 03. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lehetséges, hogy tartsa idei, 4,5 százalékos deficitvállalását Portugália – erre a következtetésre jutott a portugál parlament költségvetési helyzetet vizsgáló bizottsága, amely hétfőn ismertette jelentését.

A következtetés nem okozott meglepetést a szakértők körében. Hivatalos adatok szerint az idei első héthavi adóbevétel jelentősen, 2,6 milliárd euróval maradt el az előirányzattól, 17,8 milliárd eurót tett ki. Eközben újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség, és már mindennaposak a gyárbezárások.

Portugália tavaly áprilisban 78 milliárd eurós segélycsomagot kapott. Abban az évben GDP-arányos államháztartási hiánya 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 9,8 százalékról, és jóval kisebb lett az EU/IMF-mentőcsomagban előírt 5,9 százaléknál. A vártnál kedvezőbb hiány annak az egyszeri intézkedésnek az eredménye, hogy a magánnyugdíj-pénztári alapokat átterelték állami alapokba. E nélkül a tavalyi államháztartási hiány 7,5 százalék lett volna.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.