A Swift Sport 2011-es bevezetése óta a Suzuki – részben a piac zsugorodása miatt – nem hozott új modellt Európába, de a piaci helyzet javulására számítva a vállalat 2013-tól évente vezet majd be új modelleket a kontinensen. Európában a Suzuki 343 ezer eladott darabbal 2007-ben érte el a legmagasabb éves értékesítési volument. 2008, a globális pénzügyi válság kezdete óta az európai értékesítés folyamatosan csökkent, 2011-ben már csak 234 ezer Suzukit adtak el a kontinensen – emlékeztet a cég.
Idén a Suzuki tengeren túli piacain visszaesett a gazdasági növekedés, amit rekordmagas jenárfolyam tetézett. A Suzuki mindezek ellenére éves szinten az értékesítési árbevétel és a nettó nyereség növekedésére számít: a cél 2,6 billió jen értékesítési árbevétel és 70 milliárd jen nettó eredmény.
2012 első negyedévében a konszolidált nettó értékesítési árbevétel elérte a 644,8 milliárd jent, ami az előző év azonos időszakához képest 6,2 százalékos növekedést jelentett és 2010 óta ez volt az első alkalom, amikor az első negyedévben sikerült növekedést elérni az előző év azonos időszakához képest.
Az üzemi eredmény éves szinten 39,4 százalékkal, az üzleti eredmény 39,9 százalékkal, a nettó jövedelem pedig 30,6 százalékkal nőtt. Az üzemi eredmény és az üzleti eredmény most először nőtt két időszakban az előző évihez képest, a nettó jövedelem pedig három egymást követő időszakban.
A Suzuki személygépkocsi-üzletágában az üzemi eredmény 61,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, s elérte a 37,5 milliárd jent, ez volt a Suzuki történetének eddigi legmagasabb első negyedéves növekedése.
A Suzuki a közleményben kifejti: az év első felében jelentősen nőtt a Suzuki személygépkocsik értékesítési volumene Ázsiában, ami részben a környezetbarát járművek vásárlásához Japánban és az ASEAN-országokban bevezetett állami támogatásnak köszönhető.
Globális szinten a vállalat személygépkocsi-értékesítése éves szinten 10 százalékkal, közel 1,44 millió darabra emelkedett. Kelet-Európában szinten maradt a személygépkocsi-értékesítés, ám a dél-európai piac zsugorodása és az élesedő verseny miatt Európa egészét tekintve éves szinten 12,5 százalékkal, 110 ezer darabra csökkentek az eladások.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!