Salgótarjánban terjeszkedik a dán óriás

Salgótarjánban nyitotta meg első Nógrád megyei üzletét a lakberendezési termékeket forgalmazó dán JYSK üzletlánc.

LM
2012. 09. 13. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bérelt helyen, hat alkalmazottal működő, 950 négyzetméter alapterületű üzletet 250 millió forintért alakították ki – mondta Hauer Attila, hozzátéve: évi 200 millió forintos nettó árbevételt terveznek a 69. magyarországi üzletben. A koordinátor azt is elmondta, hogy a legutóbbi, szeptembertől augusztusig tartó üzleti évet még nem zárták le, így végleges szám még nincs, de körülbelül 15 milliárd forint lesz a magyarországi hálózat nettó árbevétele. A nyereségről még nem tudott tájékoztatást adni, de mint mondta, az adózás előtti eredményük biztosan pozitív lesz. A cégcsoport mintegy 400 embert foglalkoztat Magyarországon.

A JYSK első boltját 1979-ben nyitotta meg Lars Larsen Dánia második legnagyobb városában, Arhusban, az első külföldi boltjuk 1984-ben nyílt meg Németországban. A JYSK-csoportnak ma a világ 34 országában vannak üzletei, és mint Hauer Attila elmondta, két hét múlva a kétezredik áruházat nyitják meg Norvégiában. A csoport éves forgalma 2,5 milliárd euró, a hálózatnak csaknem 17 ezer alkalmazottja van.

Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere (Fidesz) az MTI-nek elmondta: a cég megkeresésére az önkormányzat javasolta a vásárcsarnok mögötti telket, mert ez a város rehabilitációjának egyik központi területe. Bevásárlóközpont-jellegű városközpontot szeretnének itt kialakítani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.