Segítenek befektetőket találni

Az észak-magyarországi önkormányzatok számára is elindítja a Befektetőbarát önkormányzat elnevezésű programot a Nemzeti Külgazdasági Hivatal.

BL
2012. 09. 05. 21:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A projektben sikeresen teljesítő önkormányzatok megkapják a Befektetőbarát önkormányzat címet, és a hivatal továbbra is együttműködik velük – közölte Galambos Judit. A szeptember 12-én induló program regionális központja Eger, illetve a Heves Megyei Önkormányzat lesz – tette hozzá.

Galambos Judit közölte: a jelentkező önkormányzatoktól egy-egy település-, gazdaságfejlesztéssel foglalkozó szakembert várnak, aki három hónapos képzésen vehet részt. Az önkormányzati szakemberek településmarketinget, tárgyalástechnikai és kommunikációs ismereteket tanulhatnak, a képzés végén pedig egy, a városukat, községüket befektetésösztönzési szempontból bemutató stratégiai anyagot kell írniuk.

Galambos Judit elmondta: az elmúlt időszakban három helyszínen, Debrecenben, Pécsett és Székesfehérvárott rendeztek kurzusokat, a programhoz eddig csatlakozott 57 önkormányzatból 45 szerezte meg a Befektetőbarát önkormányzat címet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.