Soha nem látott expót rendeznek

Elsőként tartanak hazánkban "Közbeszerzési Expót", amelynek a legfőbb célja, hogy egy helyen vonultassa fel a közbeszerzésekben közreműködő szakmai szervezeteket.

KA
2012. 09. 26. 9:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Közbeszerzési Hatóság 2012. szeptember 27-én Budapesten „Közbeszerzési Expo” néven szakmai fórumot szervez. A rendezvény elsődleges célkitűzése, hogy egy helyen, egy időben vonultassa fel a közbeszerzésekben közreműködő szerveket és szakmai szervezeteket.

A rendezvény jellegét tekintve az interaktivitásra helyezi a hangsúlyt. Ennek megfelelően lehetőséget kívánnak biztosítani a közbeszerzések iránt érdeklődőknek, hogy a közbeszerzési eljárás lefolytatásával kapcsolatban felmerülő legfontosabb szakmai kérdéseket az említett szervek és szakmai szervezetek bevonásával megvitassák.

Kerekasztal-beszélgetések is lesznek

A rendezvény szakmai programjában – az egész nap elérhető kiállítás jellegű standokon kívül – kerekasztal-beszélgetéseket terveznek, melyekben moderátor vezetésével, a szakterület képviselőinek részvételével kerül sor az adott téma rövid bevezetése után a beszélgetésekre.

Az egész napos rendezvény során a „kiállítás jellegű” standokon lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a közbeszerzéshez kapcsolódó közigazgatási és érdek-képviseleti szervezetek megjelenhessenek, bemutathassák tevékenységüket és segítséget nyújtsanak a standokhoz ellátogató érdeklődők közbeszerzési szempontú kérdéseit illetően.

Andor és Parragh is ott lesz

A konferenciát megnyitja Gajdos Róbert, a Közbeszerzési Hatóság elnöke és Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára. Az expón részt vesz Andor László, az Európai Bizottság biztosa és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A rendezvényen szakértőként – többek között – részt vesz Nagy Gabriella, a Magyar Köztársaság Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletének társasági jogi, versenyjogi és közbeszerzési attaséja, továbbá a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közbeszerzésért felelős helyettes államtitkára, Jánosi Andrea és az államtitkárság munkatársai is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.