Támogatják a munkahelyek megőrzését

Háromszázmillió forint többlettámogatást kapott Békés megye munkahelyek megtartására a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból.

BL
2012. 09. 26. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója elmondta: a többlettámogatással együtt Békés megye kis- és közepes vállalkozásai 2012-ben közel 1,4 milliárd forint támogatást hívhatnak le a munkahely megőrző programnak köszönhetően a létszám megőrzése érdekében. Hozzátette: a megyei munkaügyi központ adatai alapján 2012. szeptember 24-éig 95 munkáltató élt kérelemmel, akik eddig összesen 1006 fő továbbfoglalkoztatására nyújtottak be kérelmet.

A szarvasi munkaügyi kirendeltségen szerdán az orosházi és a szarvasi foglalkoztatási térségből kilenc vállalkozás vehette át a benyújtott pályázatukról szóló támogató levelet a kormányhivataltól. Összesen 61 millió forint támogatást nyertek el és ebből az összegből 129 munkahelyet tarthatnak meg.

Békés megyében az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 2012 augusztusában 14,7 százalék volt, a tartósan regisztráltak aránya az álláskeresőkön belül 28,2 százalék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.