Tizenkétéves autókkal közlekedik a magyar

Az átlag magyar autója 12 éves, míg a családok felének nincs saját autója – derül ki a Bosch megrendelésére a Medián által készített felmérésből.

KG
2012. 09. 20. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bosch közleményében hangsúlyozza, hogy a gépkocsik átlagos életkora 2008 óta az összes társadalmi csoportban emelkedett, elsősorban a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők körében. Az átlagosnál fiatalabb autói vannak ugyanakkor a 30-as, 40-es éveikben járóknak, a diplomásoknak, a fővárosiaknak, a legmagasabb jövedelműeknek, tehát azoknak, akik aktív keresők és még viszonylag fiatalok, de már nem pályakezdők.

Az elmúlt két évben tovább erősödött az a tendencia, hogy egyre kevesebben cserélték újabbra autójukat – hívja fel a figyelmet a Bosch, hozzátéve, hogy a gazdasági válság kirobbanásának évében, 2008-ban még az autók közel egyharmada 5 évesnél fiatalabb volt, de jelenleg ez már csak a gépkocsik alig több mint egytizedéről mondható el.

Kevés családnak van több autója

A magyar háztartások csak közel felének volt az idén saját autója, 40 százalékukban egy gépjármű található, és a családok alig 5 százalékára igaz, hogy több autót tudnak fenntartani – olvasható a közleményben. A magyarországi háztartások tulajdonában lévő autópark a két évvel ezelőtti szinten stagnál: az egyes társadalmi rétegeket vizsgálva minimális átrendeződés történt ugyan a családok autóvásárlási és eladásai szokásaiban, növekedés azonban nem tapasztalható.

A négyéves periódust felölelő kutatás szerint 2008 és 2010 között még szinte valamennyi jövedelmi kategóriában nőtt az egy háztartásra jutó autók száma, ám ez a gyarapodás 2012-re megtorpant. A közepesen jól kereső családok ugyan meg tudták őrizni gépjárműveiket, de az alacsonyabb jövedelműek közül többen eladni kényszerültek autójukat az elmúlt két évben. A Medián kutatása megállapította: még a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartozók körében is 4 százalékponttal csökkent az autós háztartásban élők aránya 2010-hez képest. A több autóval rendelkező, magasabb státuszú rétegekben a gépjárműállomány mára még a 2008-as szintet sem éri el.

Az idei kutatás adataiból az is látszik, hogy az autósok 88 százaléka ugyanabba a műhelybe hordja autóját, mint korábban. A szervizükhöz hűséges autósok közül minden második minimum öt éve jár ugyanoda.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.