Többet költenek élelmiszerre

A szlovák háztartások élelmiszer-kiadásai 5 százalékkal emelkedtek 2012 első félévében a tavalyihoz képest – közölte a Postová banka pénteken.

WA
2012. 09. 28. 12:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elemzés a szlovák statisztikai hivatal aktuális kimutatásaira támaszkodik. A tájékoztatás szerint az átlagos szlovákiai háztartás 2012 első félévében 197 eurót költött havonta élelmiszerekre és alkoholmentes italokra, ami 5 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Szlovákiában egy átlagos háztartás bevételeinek mintegy negyedét fordítja élelmiszer-vásárlásra, ez az arány több mint kétszeresen meghaladja a legfejlettebb európai országok háztartásainak ilyen kiadásait.

A statisztikai hivatal adataiból mindemellett az is kiderül, hogy az élelmiszer-kiadások növekedése nem csupán az infláció következménye, abban enyhe mértékben a fogyasztás növekedése is szerepet játszott. Az említett időszakban ugyanis átlagosan 3,8 százalékkal emelkedtek az élelmiszerek árai, miközben az ezek vásárlására kiadott összeg 5 százalékkal nőtt. Az élelmiszerárak emelkedésének százalékos aránya a visegrádi négyek országai közül az idei év első hat hónapja során Szlovákiában volt a legalacsonyabb.

A Postová banka elemzése az idei gyenge termésátlagok és a főbb termények világpiaci árainak alakulását figyelembe véve az év végéig az első hat hónapnál jelentősebb áremelkedést jelez előre Szlovákiában. Becsléseik szerint az év hátralévő részében a szlovák élelmiszerárak 6-8 százalékos emelkedésére lehet számítani, ami az átlagbérek szintjének várható alakulása mellett azt jelzi, hogy arányaiban is tovább emelkedhet az a havi összeg, amelyet egy átlagos háztartás élelmiszerre költ Szlovákiában.

Az aktuális statisztikák azt mutatják, hogy a szlovák háztartások élelmiszer-kiadásaik legnagyobb hányadát (24 százalékát) hús- és hústermékek vásárlására költik. Kenyérre és péksüteményre 18 százalékát, tejtermékek és tojás vásárlására pedig 17 százalékát fordítják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.