Világszínvonalú keltetőüzemet avattak Petneházán

Felavatta az 1,7 milliárd forint értékű beruházással megvalósított baromfikeltető üzemét a tenyésztéssel, keltetéssel, valamint takarmánygyártással foglalkozó Baromfi Coop Kft. hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán.

NT
2012. 09. 03. 14:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Master Good cégcsoporthoz tartozó társaság a most átadott, 687 millió forintos állami és uniós támogatással megvalósított üzemegysége évente 40 millió tyúktojás keltetését teszi lehetővé.

Bárány László, a cégcsoport tulajdonosa az üzemátadáson elmondta: a legmodernebb technológiával felszerelt üzemben közvetve 14 munkahely létesült, az új üzemegység révén pedig a kisvárdai feldolgozóüzemében is jelentős létszámbővítést hajthat végre a Master Good. A keltető sikerében bízva növelik a kisvárdai feldolgozó teljesítményét, ahol már napi 100 ezer csirkét vágnak. A gyár dolgozói létszáma ennek révén eddig mintegy 70 fővel emelkedett, decemberig pedig további 98 fővel bővül – tette hozzá.

A petneházi fejlesztéssel egy hat telephelyre kiterjedő beruházást zárt le a Master Good. Az új keltető mellett két új szülőpártelep és három baromfitelep épült meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A teljes beruházás összege 4,3 milliárd forint volt, a fejlesztések egy év alatt megvalósultak.

Bárány László elmondta: a beruházási összeg negyven százalékát az állattartó telepek korszerűsítésére fordítható támogatás, további negyven százalékot bankhitel tett ki, a fennmaradó húsz százalékot pedig saját forrásaiból állta a cégcsoport.

A Petneházán létesült új keltetőben a kiscsibéket már a tojásban immunizálják, így később nincsen szükség a baromfitelepeken történő gyógykezelési fázisra. A világszinten is egyedülálló technológia révén a csibék már kikelés előtt három nappal megkapják azokat a védőoltásokat és vakcinákat, amely életük során immúnissá teszik őket a fertőző betegségekkel szemben.

Az Északkelet-Magyarország területén működő, öt céget tömörítő, a többi között integrált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhizlalással és feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport összesen 1 040 embernek ad munkát. A társaság az utóbbi években bővítette piacait, így már a többi között Dél-Koreába, Kínába és a Dél-Afrikai Köztársaságba is intenzíven exportál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.