A cégek ötöde fog ajándékozni

A 2008 óta tartó visszaesés után az idén tovább csökken a karácsonyi céges ajándékozás – derül ki a Promo Data Piackutató Kft. felméréséből.

PR
2012. 12. 02. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Promo Data 3100 nagyvállalattal, a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű cégek 20 százalékával már a tizenegyedik évben készített telefonos interjút – közölte a piackutató. Ennek során a megkérdezett cégek ötöde jelezte, hogy tervez karácsonyi ajándékozást, míg tavaly a nagyvállalatok negyede, a korábbi években pedig egyharmada adott valamilyen ajándékot partnereinek, ügyfeleinek, illetve dolgozóinak.

Jelentősen csökken a reklámajándékokra fordított összeg is. A vállalatok csaknem fele 100 ezer forint alatt, 41 százaléka 100 ezer és félmillió forint között költ. Több mint félmillió forintért a cégeknek csak 12 százaléka vesz ajándékot, ami a fele a válság előttinek. Egymillió forint fölötti vásárlást alig több mint tíz cég jelzett, míg 2007-ben még 84 nagyvállalat költött ennyit.

Továbbra is a hagyományos ajándékok a meghatározóak. A cégek 40 százaléka vásárol karácsony előtt ajándékba italt, 36 százaléka irodaszereket, írószereket, nyomtatványokat, 13 százaléka édességet. A divatcikkeket, trikókat, baseball-sapkákat, sporteszközöket, naptárakat, CD-ket vásárlók aránya 4 százalék alatt van. A cégeknek mindössze egy-két százaléka keres egyéni, exkluzív ajándékokat.

A felmérés szerint az ajándék megrendelések tovább csökkennek, viszont a korábbi évekhez képest többen várnak ajánlatot – hívta fel a figyelmet Szentirmay László, a piackutató ügyvezetője. Szívesen fogad konkrét ajánlatot csaknem 1250 cég, ami 10 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az ajánlatot elutasítók közül a legtöbben azt mondták, hogy állandó kapcsolatuk van, már megoldották, illetve kaptak már elég katalógust, vagy a saját termékeiket ajándékozzák, sokan pedig a külföldi anyacégtől szerzik be a reklámajándékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.