Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivő bírája hétfőn az MTI-vel közölte, hogy december hetedikével megindult a múlt hónapban első fokon már fizetésképtelennek minősített társaság felszámolási eljárása. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a felszámolást. A társaság kijelölt felszámolója – akárcsak a másik cég esetében – a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft., és a felszámolóbiztos személye is megegyezik.
A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Korábbi hírek szerint napokon belül megkapja felmondólevelét a társaság mintegy 190 dolgozója. A többi 21 ember a felszámolás ideje alatt is ellát feladatokat. A gyárat működtető másik cég, a Kapuvári Bacon Kft. november végén jelentette be, hogy mind a nyolcvan alkalmazottját elbocsátja.
Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. felszámolóbiztosa a múlt keddi hitelezői tájékoztató után az MTI-nek azt mondta: legfeljebb a dolgozók járandósága, a felszámolással kapcsolatos költségek, a köztartozások és a biztosított követelések kifizetésére lát esélyt. Ezek kifizetésére is csak akkor, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Megjegyezte, hogy ezenfelül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és 4 milliárdos egyéb követelést tartanak nyilván.
Jelezte: a határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. Ezek közül hét igény áll még egyeztetés alatt, mintegy 1,5 milliárd forint értékben. Ehhez járul egy első fokon megítélt, de a fellebbezés miatt nem jogerős, 1,5 milliárdos adóhatósági bírság.
A kapuvári húsgyár után felszámolják a Kapuvári Bacon Kft.-t is
Két hónappal a Kapuvári Hús Zrt. után a gyárat üzemeltető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. felszámolását is elrendelte a bíróság.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!