A K&H csütörtöki közleménye szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a SZÉP-kártya-birtokosok és az elfogadók számára is a klasszikus kártyás fizetés a legegyszerűbb megoldás. Számos mikro- és kisvállalkozásnak azonban egy hagyományos POS terminál beszerzése és üzemben tartása olyan költséget jelent, amelyet nem tud vállalni. A K&H és a Cardnet ezeknek a vállalkozásoknak kínál november közepétől kedvezményes áron, kizárólag SZÉP-kártya elfogadására alkalmas K&H SZÉP Kártya POS terminálokat.
Ha a kereskedő ezt kéri, úgy a másik két SZÉP-kártya-kibocsátó bank pihenőkártyájának elfogadására is alkalmas lesz a készülék, ehhez azonban a másik két kibocsátóval is meg kell kötniük az együttműködési szerződést. K&H SZÉP-kártyával közel 80 ezer munkavállaló rendelkezik, s a bank eddig 12 ezer elfogadóhellyel kötött szerződést. Az eddigi közel egymillió K&H SZÉP-kártya-tranzakció 96 százaléka POS terminálon keresztül történt.
A K&H SZÉP-kártya-birtokosok a munkáltatójuktól a nekik járó összeg több mint 60 százalékát az úgynevezett vendéglátás zsebbe kérték. Az itt elérhető pénzt étkezésre, éttermi szolgáltatásokra, élelmiszer-vásárlásokra fordíthatják a kártyabirtokosok. Az új SZÉP-kártya POS terminál ennek a vállalkozói körnek a munkáját is megkönnyítheti Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese szerint.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
