Cséfalvay Zoltán sikeresnek nevezte a pénzügyi konszolidációt

A költségvetés megszavazásával hamarosan befejeződik, és ezzel lezáródik az a hosszú konszolidációs folyamat, amely 2010 nyarán kezdődött.

KG
2012. 12. 05. 20:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus kiemelte, hogy az ország képes a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá vinni az államháztartás hiányát, és ez így lesz a következő évben is. Mint mondta: a GDP-hez viszonyítva az államadósság 2010-től folyamatosan csökken, a 2011-es 81 százalékról 77 százalékra. Ez azt is jelenti, hogy a pénzügyi-konszolidáció sikeres volt – tette hozzá.

A GDP-arányos államadósság jelentős csökkenésével számol az a jövő évi költségvetési javaslatot módosító indítvány, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. Az Országgyűlés szakbizottságának javaslata szerint – mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta – az államadósság a bruttó hazai termék 73,7 százaléka lesz a jövő év végére az eddig tervezett 76,8 százalék helyett. Az idei végén pedig a várt 78 százalék helyett 74,6 százalék lesz az adósság mértéke.

Az adórendszer átalakítása során az elmúlt két évben folyamatosan szem előtt tartották a költségvetési egyensúlyt, s olyan adókat emeltek, amelyek növelésével a legkevesebbet ártanak a gazdaságnak, így alakult ki a jelenlegi struktúra – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára, Balog Ádám szerdán Budapesten, egy szakmai fórumon. Egy-két éven belül meglehet az eredménye az adóváltozásoknak, a vállalkozások érezni fogják, hogy könnyebbé vált a helyzetük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.