A gazdasági környezetet elemezve a Heineken Hungária vezérigazgatója kifejtette: a söripar különleges helyzetben van, hiszen több speciális adónemmel is kalkulálnia kell. Az áfa és a jövedéki adó mellett ilyen a környezetvédelmi termékdíj, de az iparágat sújtja a nemrégiben bevezetett népegészségügyi termékdíj, közismerten a chipsadó is. Ezen adónemek mindegyike nőtt, ami nyilvánvalóan nehéz helyzetbe hozta az egész iparágat. Mindezen változások hatásait ugyanakkor nem lehet áthárítani teljes egészében a fogyasztókra, hiszen az a jelenlegi gazdasági helyzetben beláthatatlan, sokkszerű következményekkel járna.
A vásárlók egyre jobb minőséget várnak el a pénzükért, bármely márkáról legyen is szó, ezeknek az elvárásoknak meg kell felelni – mondta Dele Ajayi. „Ebben az évben is több beruházást hajtott végre a Heineken Hungária: a két – soproni és martfűi – sörfőzdében, például új Heineken-palackokba fektetünk be, amelyek 2013-ban kerülnek a piacra” – közölte a vezérigazgató.