Elhalasztják a bankok megrendszabályozását

Az Egyesült Államok után Európában sem vezetik be 2013 elején a szigorúbb banki tőkeelőírásokat tartalmazó Bázel III szabályokat.

WL
2012. 12. 03. 10:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közgazdász a német üzleti napilap Handelsblattnak adott interjúban elmondta: az év végéig már nem maradt idő, hogy az Európai Unió megegyezzen a szabályok bevezetéséről szóló jogi szövegeken, és azt tagállami szinten is törvényerőre emeljék. A feltörekvő és fejlett államokat tömörítő G20-as államok vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy 2013-ra életbe lép a szabályrendszer. Andreas Dombret azonban hangsúlyozta, hogy „2013 közepe tökéletesen reális időpont” a szabályok bevezetésére.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már november elején bejelentette, hogy – a szabályozás bizonytalanságai miatt, illetve a bankok részéről felmerülő számos kérdés miatt – nem számítanak arra, hogy január elsejével hatályba lép a szabályozás. A döntés akkor számos más ország szakemberének, így a kanadai és több európai jegybank elnökének rosszallását váltotta ki.

Az Amerika-faktor

A késlekedés azért is ad okot aggodalomra, mert a Bázel III az egyetlen nemzetközileg összehangolt intézkedéscsomag, amelyet a pénzügyi válság tanulságait levonva alakítottak ki. Sokak szerint az amerikai hezitálás akár ezt az egyetlen törekvést is ellehetetlenítheti.

Dombret azonban a Handelsblattnak úgy fogalmazott: „A Bázel III életbe fog lépni, hiszen biztonságosabbá teszi a nemzetközi bankrendszert, és mivel egy globalizálódott világgazdaságban mindenkinek érdeke, hogy legyenek olyan közös előírások, amelyek bizalmat szülnek.” Éppen emiatt bizonyos, hogy az amerikaiak is bevezetik a szabályokat – tette hozzá.

A szabályozás

A G20-as országok állam- és kormányfői 2010 novemberében hagyták jóvá a szigorúbb banki tőke- és likviditási követelményeket előíró  Bázel III szabályozás bevezetését. Az új előírások – amelyeket  fokozatosan, 2013 és 2018 között kell életbe léptetni – szerint a  bankok kötelező tőketartalék-rátája 2,5 százalékról 7 százalékra emelkedik, de egyes rendszerkockázati jelentőségű bankoknak még  ennél is magasabb tőketartalékkal kell működniük. A Bázel III ezenkívül a banki mérlegek méretére, illetve a likviditási helyzetre nézve is új előírásokat fogalmaz meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.