Jendrolovics Pál Péter a keddi hitelezői tájékoztató után elmondta: ezek kifizetésére is „akkor van matematikai esély”, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Megjegyezte, hogy ezen felül mintegy három és fél milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartanak nyilván.
Jelezte: a határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben, ezek közül hét igény áll még egyeztetés alatt, mintegy másfél milliárd forint értékben. Ehhez járul egy első fokon megítélt, de a fellebbezés miatt nem jogerős másfél milliárdos adóhatósági bírság.
A felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a bérgarancia-alapból lehívott körülbelül 210 millió forinton kívül 130-150 millióra volna szükség a dolgozók ki nem fizetett bérének és végkielégítésének rendezésére, és körülbelül ugyanekkora összegre lenne szükséges, hogy a felszámolási folyamat ideje alatt biztosítsák a gyár állagmegóvását, őrzés-védelmét.
A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Korábbi hírek szerint napokon belül megkapja felmondólevelét a társaság mintegy 190 dolgozója. A többi 21 ember a felszámolás ideje alatt is ellát feladatokat. A gyárat működtető másik cég, a Kapuvári Bacon Kft. november végén jelentette be, hogy mind a nyolcvan alkalmazottját elbocsátja.