Az ipari termelés 10,1 százalékkal nőtt tavaly novemberhez képest, meghaladta az októberi 9,6 százalékot, és felülmúlta a szakértők által várt 9,8 százalékos növekedést is. Novemberben az ipari termelés 0,86 százalékkal nőtt októberhez képest, amikor 0,81 százalékkal bővült szeptemberhez viszonyítva.
Novemberben a kiskereskedelmi forgalom éves szintű növekedése nyolc hónapon belül a legnagyobb ütemű volt, 14,9 százalék lett az októberi 14,5 százalékot követően. A szakértők 14,6 százalékos bővülést vártak novemberre.
Havi összevetésben a forgalomnövekedés 1,47 százalék volt az októberi 1,34 százalék után.
Kisebb lett az infláció
A kínai infláció 2 százalék volt novemberben, a szakértők által vártnál kisebb lett, de meghaladta az októberit, amikor 33 havi mélyponton állt. A kínai statisztikai hivatal vasárnap közölt adatai szerint az éves bázison számított 2 százalékos emelkedés legfőbb oka a 3 százalékos élelmiszerár-növekedés volt, ezen belül a zöldségárak 11,3 százalékkal emelkedtek. Az októberi infláció 1,7 százalék volt. A szakértők novemberre 2,1 százalékos éves inflációval számoltak. Havi szinten a fogyasztói árindex +0,1 százalék volt novemberben, miután októberben 0,1 százalék csökkenést jegyeztek fel.
Európa és vele hazánk is döcög
Az ázsiai óriással szemben Európa még mindig betegnek tűnik, s ez sajnos hazánkra is kihatással van. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölte, hogy 2012 októberében az előzetes adatok alapján az ipari termelés 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kiskereskedelmi forgalom volumene is lejtőn van: 2012 első három negyedévében éves alapon 1,5 százalékkal mérséklődött ez a szám Magyarországon, ami egybevág az öreg kontinensen megfigyelhető trendekkel.