A kormánybiztos egyebek mellett felel a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégia kialakításáért. Előkészíti – és a kormány részére elfogadásra benyújtja – a stratégia megvalósítását célzó projekttervet és a részleteiben kidolgozott megvalósítási tervet. A kormánybiztos összehangolja a stratégia végrehajtásában érintett államigazgatási és felügyeleti szervek tevékenységét is.
Az FHB Bank honlapján található életrajz szerint Vojnits Tamás – aki jelenleg a bank igazgatósági tagja – 1995-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 2003-ig a makroökonómia tanszéken volt külső előadó. Az Institute of International Finance Economic Advisory Comittee tanácsadó testület tagja 2005-től. Az Inter-Európa Banknál gyakornok elemző volt 1992 és 1994 között, majd 1996–1997-ben a Kvantum Banknál elemző. A Rabobank Investmentnél főközgazdász 1997 és 1999 között. Az OTP Banknál az Elemzési Központ igazgatója 1999-től 2008-ig, azóta az ORIENS IM partnere, elemzési igazgató, főközgazdász.