Közvetlen repülőjárat lesz a Balaton és Riga között

Közvetlen menetrend szerinti légi kapcsolat lesz a Hévíz-Balaton Airport és Riga között.

KG
2012. 12. 10. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Janis Vanags, az AirBaltic alelnöke, kommunikációs igazgatója elmondta, hogy 2013. május 4-én indítják első menetrend szerinti járatukat Rigából a Hévíz-Balaton repülőtérre, és októberig a nyári menetrendben hetente egyszer, szombatonként közlekednek majd. Papp Gábor, Hévíz polgármestere kiemelte: szeretnék elérni, hogy a Hévíz-Balaton Aiport Nyugat-Magyarország regionális repterévé váljon, és ezzel a Balaton turisztikai térség számára új piacokat nyissanak.

Székely György, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Európáért felelős képviseleti vezetője hangsúlyozta: a nyolc országot összefogó térség jelentős beutazó turisztikai célpontot jelent Magyarország számára. Példaként említette, hogy az Észak-Európából érkező turisták évente 600 ezer vendégéjszakát töltenek el Magyarországon, Németország után a legtöbb vendég innen érkezik.

A regionális repterek létjogosultsága

Papp Gábor kiemelte: az önkormányzat nemcsak a regionális repülőteret működteti, hanem arra törekszik, hogy a térség önkormányzatait összefogja és az érintett turisztikai szolgáltatóknak piacbővülési lehetőséget biztosítson. „A regionális repülőtereknek van létjogosultságuk, a Kelet-Magyarországon lévő debreceni mellett Nyugat-Magyarországon a Hévíz-Balaton repülőtér láthatja el ezt a szerepet” – mondta a polgármester.


A Hévíz-Balaton Airport éves utasforgalma eléri a 19 ezret, elsődlegesen a német, norvég és orosz chartergépeken érkező utasok keresik fel a régiót. A repülőtér 300 ezer utas fogadására lenne képes, a bővülésnek technikai akadálya nincs, ezért más desztinációkba is szeretnék bekapcsolni a régiót – közölte Papp Gábor.

Janis Vanags elmondta, hogy törekednek a minél alacsonyabb árakra, indulásnál 41 euróba kerül egy jegy egy irányban. Az AirBaltic alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Rigából 60 útirányt lehet igénybe venni légitársaságukon keresztül, így más országokba is eljutási lehetőséget biztosítanak egy átszállással. Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, a Riga és Budapest között közlekedő járataik tendenciájából ítélve jelentős forgalom várható Riga és Hévíz között is, és ha szükséges, bővítik a balatoni járatukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.