Lejtőn a forint

Jelentős árfolyamveszteséget szenvedett el a forint hétfőn.

WA
2012. 12. 17. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az euró árfolyama a déli órákra 287 forint fölé emelkedett a kora reggeli 283 forintos jegyzésekről. A legmagasabb eurójegyzés 287,83 forint volt, a legalacsonyabb pedig 283,71 forint még kora reggel. Az eurót 287 forint felett utoljára szeptember 7-én jegyezték.

A forint gyengülését Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője több negatív tényező egybeesésének tulajdonítja. Egyrészt a JP Morgan által kiadott technikai elemzés 299 forint feletti euróárfolyam kialakulását vetítette előre rövid távon, ami elindította az év végére egyébként is esedékes pozíciórendezést a piacon. Másrészt az elmúlt hónapokban elmaradt a jegybanki kamatvágások negatív árfolyamhatása, ami most „egyszerre szabadult a piacra”.

Mindemellett ismét találgatások kaptak szárnyra az új jegybankelnök személyével kapcsolatban, miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy rádiónyilatkozatában a kormány és a jegybank együttműködését megkönnyítő szövetségről beszélt.

Kilépett a komfortzónából a forint

Ezeknek a tényezőknek köszönhetően „a forintárfolyam kilépett a 280-285-ös komfortzónából” és várhatóan az év végéig nem is tér oda vissza – mondta Ruzsonyi Ákos.

A dollár a kora reggeli 216 forint körüli szintről a déli órákra 219 közelébe, a svájci frank 235-ről 238 közelébe, a japán jen pedig 2,5670 forint körüli jegyzésekről 2,6100 forint közelébe erősödött. Az euró jegyzése eközben gyakorlatilag nem változott, kora reggel óta 1,3160 dollár környezetében ingadozik.

A térségbeli devizák árfolyama alig változott, a lengyel zloty reggel óta 0,23 százalékkal, a cseh korona pedig 0,02 százalékkal gyengült, a román lej pedig 0,02 százalékkal erősödött az euróval szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.