Elmondta: a Roszatom napokban megnyíló budapesti irodájának kiemelt feladata lesz a magyar partnerekkel való együttműködés hatékonyságának növelése, hamarosan közzéteszik a helyi beszállítók keresésére irányuló szándékukat, és terveik szerint a jövő év elején tárgyalnak a lehetőségekről a szóba jöhető magyar cégekkel. Az alelnök hangsúlyozta: nemcsak magyarországi atomenergetikai beruházásban kapnának megbízást a magyar beszállítók, hanem a világ különböző részén épülő atomerőműveikben is, jelenleg Oroszországon kívül 19 blokk kivitelezésében vesznek részt.
A sajtótájékoztatón Ivo Kouklik, a Rusatom Overseas alelnöke hangsúlyozta, hogy a Roszatom stratégiájában a lokális szereplők feltárása és a velük való együttműködés kiemelt projekt. Csehországban például az ottani atomerőmű bővítésére kiírt tenderen a beadott ajánlatukban a cseh kivitelezők részaránya 70 százalékot tenne ki. Elsősorban tervező, építőipari és gyártó cégekkel dolgoznak közösen. Egy kérdésre jelezte: nem változtatnak a csehországi atomerőmű bővítésére beadott ajánlatukon annak ellenére sem, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter az amerikai kivitelező mellett lobbizott.
Szintén kérdésre válaszolva Ivan Dibov közölte, hogy a paksi atomerőmű tenderén rész kívánnak venni, de a tenderezés előtt az ezzel kapcsolatos üzleti számításaikat nem hozzák nyilvánosságra, hasonlóan a konkurenciához. Hozzátette: számítanak rá, hogy a paksi bővítésre vonatkozó tender hamarosan megjelenik. A Roszatom nemrégiben bejegyeztette globális hálózatának újabb irodáját, ezúttal Budapesten. A képviseletet a Roszatom marketingcége, a Rusatom Overseas Zrt. fióktelepe látja el.
A Rusatom Overseas Zrt.-t 2011-ben alapítottak az orosz nukleáris technológiák külföldi terjesztésének elősegítésére. A társaság eddig Ukrajnában, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Szingapúrban, Szlovákiában és Csehországban nyitott irodát. A magyarországi iroda egyebek mellett felel az orosz atomipari vállalatok érdekeinek képviseletéért Magyarországon, illetve a magyar cégek bevonásáért a Roszatom globális beszállítói hálózatába.
A Roszatom atomenergetikai állami vállalatcsoport több mint 250 céget és tudományos szervezetet egyesít. Jelenleg a Roszatom 28 atomerőműblokkot épít, ebből 19-et Oroszországon kívül.