Megfelelő tartalékok kellenek a költségvetésben

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a jövőben kevesebb pénzből több közszolgáltatást kell biztosítani.

BL
2012. 12. 07. 20:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Napló TOP 100 gálán az ÁSZ elnöke a vállalkozások példájára is utalva kijelentette: a közpénzeket nemcsak szabályszerűen, hanem célszerűen és eredményesen kell felhasználni. A költségvetési gazdálkodás csak megfelelő tartalékok képzésével lehet egyszerre szigorú és kiszámítható, amire jó példa a 2012-es költségvetés, amelyben 520 milliárd forint volt a tartalék – mondta Domokos László.

Emlékeztetett rá, hogy az idei költségvetés benyújtásakor még 1,5 százalékos GDP-növekedéssel és az export 8,4 százalékos bővülésével számoltak. Idén októberben viszont GDP-csökkenést és a tervezettnél jóval kisebb exportnövekedést regisztráltak, de volt 520 milliárd forint tartalék. A 2013-ás költségvetés tervezésekor a kormány 50 milliárd forintos tartalékkal kalkulált, amit a Költségvetési Tanács (KT) javaslatára megemelt előbb 50 milliárddal, majd 400 milliárd forintra. Ez az Országvédelmi Alap előirányzata – fűzte hozzá.

A költségvetési szigor ne legyen a gazdaság fékje

Domokos László annak kapcsán, hogy az egész közszférának kevesebből kell gazdálkodnia, megjegyezte, hogy „a költségvetési növekedés nem lesz a gazdasági növekedés motorja”, ugyanakkor – mint fogalmazott – nagy innovációs gazdaságpolitikai kérdéssé vált, hogy a költségvetési szigor ne legyen a gazdaság fékje.

Az ÁSZ elnöke alapvető vállalkozói érdeknek nevezte, hogy az állami megrendelések piaca kiszámítható legyen. Megítélése szerint tervezhetetlenséget vitt a költségvetési gazdálkodásba, hogy a tavalyi költségvetést hétszer, az ideit kilencszer módosították. Kitörési pontként az ÁSZ elnöke az eredményesség és hatékonyság növelését, a kiszámíthatóbb tervezést és a megfelelő tartalékképzést, a mennyiség és a minőség nem elválasztható voltát, s a közpénzek célszerű és eredményes felhasználását jelölte meg.

Sok ezer új munkahely Debrecenben

Rácz Róbert, Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott a rendezvényen elmondta: az elmúlt egy évben, amióta a kormányhivatalhoz tartozik 14 korábbi dekoncentrált szervezet és hatóság, 40-50 százalékkal csökkentették a dologi kiadásokat. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere arról beszélt, hogy a vállalkozások teljesítménye kézzel foghatóan megjelent a város teljesítményében, s a magas hozzáadott értéket képviselő ipart és szolgáltatásokat támogató helyi fejlesztéspolitika Debrecent sok ezer új munkahelyhez segítette hozzá.

Fazekas Jánosné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális adó-főigazgatója elmondta: a legnagyobb hajdú-bihari adózók százas listájának első helyezett vállalkozása tavaly 288 milliárd forint árbevételt ért el, míg a 100. helyen lévő vállalkozás árbevétele 2,7 milliárd forint volt. Kovács Zsolt, a Hajdú-bihari Napló főszerkesztő-helyettese emlékezetett, lapjuk a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve a NAV regionális adóigazgatóságával már hatodik alkalommal jelentette meg a megye 100 legmeghatározóbb vállalkozását bemutató TOP 100 kiadványt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.