Az Európai Unió 2014–20 közötti Közös Agrárpolitikájának vitája kapcsán Fazekas Sándor azt mondta, Magyarországnak nem lenne rossz a jelenlegi agrárpolitika, hiszen az ország az uniós átlagnak megfelelő támogatást kap. Jelentős országcsoport szeretné megnyirbálni az agrárkifizetéseket, ám Magyarország többek közt Franciaországgal, Spanyolországgal, Belgiummal, Romániával a mostani szint fenntartását támogatja.
Agrártámogatások államfői szinten
Áder János Václav Klaus cseh államfővel való találkozásakor is hangsúlyozta az agrártámogatások fontosságát. Kiemelte, hogy bár a cseh gazdaságban a mezőgazdaságnak nincs akkora súlya, mint Magyarországon, kérte partnere támogatását, hogy elérjék, ne csökkenjenek jelentősen az erre csoportosított források a következő többéves, 2014–20 közti uniós költségvetésben. Klaus úgy nyilatkozott: a magyar gazdákhoz hasonlóan a csehek sem üdvözölnék, ha az eddigi támogatások csökkennének.
Kiemelt kérdése a büdzsének
Az agrártámogatás az egyik kiemelt témája volt a hétéves uniós büdzséről szóló novemberi EU-csúcsnak. A vita nem csak azon áll, hogy a kiadások főösszegét illetően maradtak fenn nézeteltérések, hanem abban is, hogy milyen arányban osszák el a pénzt az egyes támogatási–fejlesztési programok között. Franciaországnak például ez volt a fő gondja.
A Vidékfejlesztési Minisztérium minden európai uniós forrást fel tud és fel fog használni – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Hajdúböszörményben tartott korábbi sajtótájékoztatóján.