Portugáliával is kivételezhetnek

Német lapértesülés szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfőn arról kezdenek egyeztetni, hogy Görögországhoz hasonlóan jóváhagyjanak-e Portugália számára is egy adósságenyhítési programot.

BuL
2012. 12. 01. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Wirtschaftswoche netes kiadása szombaton az információs forrás megjelölése nélkül arról számolt be, hogy a megbeszéléseket a portugál pénzügyminiszter kezdeményezésére tartják. Vitor Gaspar azzal érvelt, hogy az euróövezeti országokat egyenlő bánásmód illeti meg, azaz a válságkezelő támogatásokat azonos feltételekkel kell nyújtani. Ez szerinte azt jelenti, hogy a kamatokra és a visszafizetési határidőkre vonatkozó könnyítések az eddig Görögországon kívül nemzetközi támogatást kérő Portugáliát és Írországot is megilletik.


Korábban már az ír pénzügyminiszter is jelezte, hogy tervezik a görögországiéhoz hasonló könnyítések kérését.

Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap képviselői november végén állapodtak meg a Görögországnak szánt adósságkönnyítési programban. Ennek része egyebek mellett, hogy a hellén államnak az eredetileg elhatározott 120 százalék helyett elég lesz a bruttó hazai össztermék 124 százalékára csökkentenie államadósságát 2020-ra. Kisebb lesz a hitelek kamata, az Európai Központi Bank görög kötvényekből származó bevételének egy részét visszaforgatják Athén számára. Közbenjárnak annak érdekében is, hogy Görögország nagyon kedvezményesen vásárolhassa vissza saját kötvényeit a magánhitelezőktől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.