Szlovákia: egyre többen számítanak az életszínvonal csökkenésére

Szlovákia lakosságának csaknem fele azzal számol, hogy csökkenni fog az életszínvonala 2013-ban, míg az év elején a borúlátók aránya az egyharmadot sem érte el.

WL
2012. 12. 03. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Focus közvélemény-kutató ügynökség novemberi felmérése szerint Szlovákiában a lakosság 42 százaléka van meggyőződve arról, hogy a jövő év folyamán csökkenni fog az életszínvonala. A megkérdezettek ugyanilyen arányban vélekedtek úgy, hogy életszínvonaluk a jelenlegi szinten marad, javulásra 9 százalék számít.

A mostani és az idei év januárjában végzett hasonló felmérés adatait összevetve kiderül: jelentősen nőtt a borúlátók aránya a szlovák lakosság körében, hiszen az év elején még csak 31 százaléknyian voltak azok, akik életszínvonaluk romlására számítottak. Januárban életszínvonala stagnálásával a megkérdezettek fele, annak javulásával pedig a megkérdezettek 12 százaléka számolt.

A felmérés szerint a legnagyobb arányban az 55 évnél idősebbek, a nyugdíjasok, a havi 500 eurónál alacsonyabb bevétellel rendelkező háztartásokban élők, valamint az alap- és középfokú végzettséggel rendelkezők számítanak életszínvonaluk csökkenésére. A legnagyobb arányban a 18 és 34 év közöttiek és az 1500 eurónál magasabb havi bevétellel rendelkező háztartásokban élők várnak javulást.

Arra a kérdésre, hogy a szlovák kormány jövő évtől hatályos, az adó- és járulékterhek növelését előidéző intézkedései mennyiben befolyásolják majd életszínvonaluk alakulását, a legtöbben azt válaszolták: a leginkább az befolyásolja majd életszínvonalukat, hogy jövőre, már a megbízási szerződés alapján kifizetett bérek is járulékkötelesek lesznek. A járulék- és adóterheket érintő kormányzati intézkedések közül a megkérdezettek a legkevésbé a 3310 euró havi jövedelem feletti, 25 százalékos progresszív jövedelemadó bevezetését tartják olyan tényezőnek, amely negatívan befolyásolná életszínvonalukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.