Több százezezer liternyi illegális étolajat találtak

Külföldről behozott, illegálisan forgalmazott étolajat és több mint 70 ezer kilogramm kristálycukrot találtak két székesfehérvári raktárépületben.

BL
2012. 12. 03. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A termékeket nem bejelentett élelmiszer-kereskedelmi tevékenység miatt kivonták a forgalomból. A Nébih hétfői közleménye szerint folyamatban van a várhatóan több millió forintos bírság kiszabása.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának közös ellenőrzésére során megállapították, hogy három helyi vállalkozás illegális, nem bejelentett kereskedelmi tevékenységet folytatott, valamint az általuk forgalmazott több százezer liter étolaj, valamint több tízezer kilogramm cukor nyomon követése sem volt biztosított.

A vállalkozások megszegték azt a 2010-es vidékfejlesztési minisztériumi rendeletet is, amely szerint minden, első magyarországi tárolási helyet üzemeltető élelmiszer-vállalkozónak be kell jelenteni tevékenységét. A bejelentést a létesítmény helye szerint illetékes megyei kormányhivatal  kerületi hivatalánál kell megtenni a hatósági ellenőrzések biztosítása érdekében. A hiányosságok miatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte a raktárépületekben talált élelmiszer-tételek forgalomból kivonását, a forgalomba hozatalt megtiltotta és a raktárakat zárolta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.