A 67 éves, nemzetközi elismertségnek örvendő banki szakember 2008 óta áll az OenB élén. Új megbízatása szeptember elsejétől hatályos. Egy 2011-ben hozott törvénymódosítás alapján Nowotny új mandátuma az eddigi kormányzói kinevezésektől eltérően nem öt, hanem hat évre szól. Hivatalos kinevezésére, amely formálisan az osztrák szövetségi elnök feladata, későbbi időpontban kerül sor.
A döntés az előzetesen kiszivárgott értesülések alapján nem okozott meglepetést. A döntés után mindkét kormánypárt, a szociáldemokraták (SPÖ) és a mérsékelten konzervatív Néppárt (ÖVP) egyaránt megelégedéssel nyilatkozott. Nowotny maradása a stabilitás jele, különösen a válság közepette – nyilatkozta Werner Faymann kancellár (SPÖ).
Előzetesen találgatások láttak napvilágot arról, hogy Nowotny kitölti-e új, hatéves hivatali idejét. Maria Fekter pénzügyminiszter (ÖVP) ezzel kapcsolatban kedden a sajtónak nyilatkozva közölte: a kormányzó biztosította őt arról, hogy „amennyiben egészsége engedi”, 2019-ig hivatalban marad. A miniszter szerint ezért nagyon valószínű, hogy Nowotny a megbízása végéig marad.