Jól fogy a sör, főleg a gyümölcsös

Másfél százalékkal több sört főztek éves szinten tavaly Csehországban az előzetes adatok alapján – közölte Jan Vesely, a cseh sörgyárak szövetségének elnöke pénteken.

WA
2013. 01. 04. 10:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vesely szerint a cseh sörexport gyorsabban nőtt, mint a hazai fogyasztás, amelyet tavaly főleg a gyümölcsös sörök iránti kereslet növekedése jellemzett. Kifejtette: a cseh sör hagyományos fogyasztóinak országaiban tavaly javult a gazdasági helyzet, és ez a sör iránti kereslet növekedésében is meglátszott. Hosszú távon a cseh sör legnagyobb külföldi fogyasztói a németek és a szlovákok. A cseh sör nemzetközi helyzetét megszilárdította, hogy az Európai Unió 2008-ban védett földrajzi márkának ismerte el a Ceské pivo (Cseh sör) megjelölést. A legnagyobb jelentős exporttal dolgozó cseh sörgyárak ma már rendszeresen használják ezt a védjegyet.

A hazai fogyasztás tavaly mérsékeltebben emelkedett, mint a kivitel. Konkrét számokat Vesely azonban nem mondott. Szerinte a hazai fogyasztás emelkedése szinte kizárólag az egyre népszerűbb gyümölcsös sörök fogyasztása emelkedésének a következménye. A hagyományos sörfajták fogyasztása stagnál Csehországban.

Nem népszerű a csapolt sör

Érezhetően visszaesett a csapolt sörök iránti kereslet, és egyre többen választják helyette az üveges söröket. Míg 2009-ben a csapolt sörök tették ki az eladott sörök 62 százalékát, tavalyelőtt ez már csak 56 százalék volt.

Általános tendencia, hogy emelkedik a helyi, speciális sörök és az alkoholmentes sörök iránti kereslet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.