A megtakarítások növekedésének egyik fontos, ki nem használt eszköze lehet az olyan nyílt végű befektetési alap, amelybe havonta fizethető be a háztartás megtakarítása – erről Schuszter Péter, a Generali alapkezelő vezérigazgatója beszélt a tájékoztatón. A vezérigazgató véleménye szerint a magánnyugdíjpénztárak 3 ezer milliárd forintos államosított megtakarításának pótlásához 10 év szükséges.
Az MTI kérdésére, hogy miben látja a magyar megtakarítások látványos növekedését a Generali PPF 2017-ig, Michal Valentik azt válaszolta, hogy az eddigi trendek alapján vetítették ki a növekedést. Az egész régió alacsony bázisról indult, így még messze van az EU egy főre jutó 4 ezer eurós megtakarításától. A vezető stratéga utalt arra is, hogy a GDP minden 1 eurós növekedése 10 centtel növeli a megtakarításokat.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a megtakarítás növekedéséhez erős gazdasági növekedés szükséges, az előadó úgy válaszolt, hogy a recesszió után ez bekövetkezik a régióban is. Az eddigi magyarországi megtakarítás növekedésében szerepet játszott az is, hogy a magyar magánszemélyek jobban vállalják a kockázatot, mint a régió többi országában lakók. Amennyiben ez a jelenség tartós lesz, úgy hozzájárul a hozamokkal növelt magtakarítások növekedéséhez.
Növekvő alapok
A befektetési alapok piacán decemberben is folytatódott a vagyon gyarapodása, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tagjai által kezelt befektetési alapok vagyona 75 milliárd forinttal, 2,3 százalékkal növekedett decemberben, így a 2012-es év végén 3412 milliárd forint volt az alapok összvagyona.
A BAMOSZ csütörtöki közleménye szerint a hónap nyertesei a vegyes alapok voltak, de a részvényalapok és az abszolút hozamú alapok is nagyot emelkedtek és ismét jól teljesítettek a kötvényalapok. Tavaly összességében 4,6 százalékkal emelkedett a befektetési alapok vagyona. Az év első felében a visszaváltások domináltak, a második félévben viszont már folyamatosan nőtt a vagyon.
A részvényalapoknál a tőkekiáramlás közel félmilliárd forintot tett ki, amit azonban a hozamok nemcsak hogy ledolgoztak, de jelentősen át is fordítottak, így összességében 4,97 százalékkal, 256 milliárd forintra nőtt a részvényalapok vagyona. A pénzpiaci alapokba 10 milliárd forint friss tőke érkezett decemberben, a kategória vagyona összességében 1,42 százalékkal, 1370 milliárd forintra nőtt a tavalyi év végére. A kötvényalapok vagyona összességében 3,75 százalékkal nőtt, 391 milliárd forint volt december végén.