Szlovákia csaknem utolérte Csehországot

Húsz évvel a Szlovák Köztársaság létrejötte után a tavalyi év végére a szlovák gazdaság teljesítménye már csaknem utolérte a cseh gazdaságét.

MD
2013. 01. 07. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák gazdaság teljesítménye, a vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 1993-ban – a két ország különválásakor – csupán a cseh 60 százalékának felelt meg, míg a múlt év végén már elérte annak 94 százalékát.

Lubomír Korsnák, az Unicredit Bank vezető elemzője szerint a két ország gazdasági teljesítménye közötti különbség leginkább az elmúlt évtized során csökkent, és főként a munkatermelékenység növekedésének, valamint a munkaerő viszonylag alacsony szinten maradt árának együttesen volt betudható.

A legdinamikusabban fejlődő gazdaság

„2001 és 2010 között Szlovákiának volt az Európai Unióban (EU) a legdinamikusabban fejlődő gazdasága” – mutatott rá Lubomír Korsnák. Hozzátette: míg az elmúlt két évtizedben a szlovák GDP évente átlagban 4,4 százalékos növekedést mutatott, a cseh átlag évi 2,8 százalék, az EU-s átlag pedig 1,8 százalék volt.

A munkatermelékenység tekintetében Szlovákia már 2007-ben megelőzte Csehországot, és ez a mutató jelenleg 10 százalékkal magasabb szinten van, mint Csehországban. Míg 1993-tól Szlovákiában éves átlagban 9,7 százalékkal nőtt volumenben a munkatermelékenység, Csehországban évi 7,9 százalékkal. A munkaerő költsége ugyanebben az időszakban éves átlagban 9,9 százalékkal emelkedett Szlovákiában és 8,7 százalékkal Csehországban.

Még mindig jelentős az életszínvonal-különbség

„A vizsgált időszakban Szlovákia a munka árának tekintetében is felzárkózott Csehországhoz – közölte az elemző, hozzátéve: az Európai Bizottság (EB) becslése szerint 2012-ben Szlovákiában az egy alkalmazottra jutó munkaerőköltség 13 százalékkal volt alacsonyabb, mint Csehországban. Hozzáfűzte: a munka árának lassabb ütemű növekedése a háztartások fogyasztásának lassabb növekedéséhez is hozzájárult, ez éves átlagban 3,7 százalékos növekedést mutatott Szlovákiában az elmúlt 20 évben.

A szlovák gazdaság – a csehországinál gyorsabb – növekedésének ellenére a két ország közötti életszínvonal-különbség továbbra is jelentős. Míg a szlovák átlagpolgár – az egy főre jutó GDP alapján megállapított – vásárlóereje 2011-ben csak az EU-átlag 73 százalékát tette ki, addig az átlag cseh polgár esetében ez az arány elérte a 80 százalékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.